Apa-lánya szerelem
Kedves Olvasó!
Valentin nap van. A szeretet és a szerelem ünnepe. Bár azt tartom, hogy a szeretetünket nem csak ezen a napon kell kimutatni illetve kifejezni, de mivel egy egész brand épült az ünnep köré, úgy helyes ha méltóképp ünnepeljük. Vannak akik ajándékot vesznek egymásnak, van aki virágot ad, olyan is akad, aki saját kezével készít valamit szerelmének. Én egyikhez sem tartozom. Rossz bevallani, de én nem vettem semmit, és nem is készítettem semmit. Én élményt adok. És jobban is szeretek kapni. A közös vacsora egy asztalnál, ahol mind hárman ott vagyunk százszor fontosabb, mint bármi ajándék. Egy kis extrával :) Viszont idén a legszebb ajándékot a párom, a gyermekünk édesapja kapta a lányunktól, eddig kimondatlanul.
Mindig figyelem őket... Kettőjük kapcsolata nagyon erős. Már az első pillanattól fogva egy hullám hosszon voltak. Remekül megértették egymást akár egyetlen pillantásból is. Mikor Olivia megszületett, Zoli volt az első aki a kezébe vette, ő fürdette meg és sokszor altatta is. Mindenki szerint a gyerek tiszta apja. Nos, nem csak külsőre hasonlítanak teljesen, hanem belsőre is.
Hiszem, hogy létezik két test egy lélek. Ők ketten teljesen és totálisan ennek a bizonyítékai. Olyan kedves lelkük van, én csak Bambi lelkűeknek hívom őket. De nem csak ez az egyetlen közös tulajdonságuk. Hihetetlenül viccesek, vidámak, imádnak a társaság középpontjai lenni és utálnak egy helyben ülni. Igazi örökmozgók. Mindig is irigyeltem, hogy olyan önfeledten tudnak bolondozni, akár az utca kellős közepén is, bárki szeme láttára. Sosem foglalkoztak azzal ki mit gondol róluk. Olyannyira közvetlenek, hogy a lányom, szinte bárkivel képes azonnal kapcsolatot kialakítani és játszani (még a bank kellős közepén is).
Nekem más a kapcsolatom a lányommal. Elég rapszodikus. Természetesen imádjuk egymást, de már most látom, hogy rengeteg csatában kell majd megküzdenünk egymás ellen. És azt is, hogy veszíteni fogok.
Régóta figyelem őt... Erős jellem és nagyon határozott. Csakúgy, mint én és az apukája. Egy ideje, mintha levegőnek nézne. Nem fogad szót. Nem bújik oda hozzám. Nem ad puszit. Csak az alapvető szükségleteinek kielégítésére szolgálok. Talán rájött a gyenge pontomra. (Utálom ha semmibe vesznek) És én, mint az anyja tudnom kell ezt kezelni. Ezzel szemben az édesapja. Látom azt a csillogó tekintetet amikor ránéz. Látom, ahogy áhítattal issza minden szavát. Neki bezzeg elsőre rendet rak a szobájában. Elsőre megeszi a kaját, amit nagy gonddal elkészítettem neki. Vele semmi perc alatt elalszik, ezzel szemben én csak kínlódok és vergődök vele órákig.
Nem vagyok irigy, de mégis rosszul esik a mellőzöttség érzése. Tudom, hogy ez is csak egy ideiglenes állapot, ami majd elmúlik és élveznem kéne a várva várt #énidő-t, de egyszerűen ez leírhatatlan. Pusztító és megsemmisítő egyszerre. A szívembe mar, mikor ellöki magától a kezem, vagy mikor nem engedi, hogy felvegyem és közben krokodil könnyekkel húz az apja után. Van, hogy azt érzem, anyaként megsemmisültem. Pedig ennek semmi köze hozzám.
Csendben figyelem őket... hétvégén reggelente látom, hogy alig várja mikor ébred fel apa, hogy újra bolondozhassanak. Látom a boldogságot az arcán, mikor a szőnyegen együtt legóznak. Szinte érzem a kapcsolatukat ami rám is hatással van. Én is boldog vagyok tőle, mert nekem ilyen apa-lánya kapcsolat sosem adatott meg. Büszke vagyok, hogy olyan férfi mellett tudhatom magunkat, aki tiszta szívével szereti és védelmezi a lányát. Tudom, hogy az ő viszonyukat egymáshoz sosem változtathatja meg semmi, ha továbbra is ilyen nyíltsággal és bizalommal maradnak egymás iránt. Nehezebb napjaimon ebből merítek erőt. Amikor csak nézhetem őket a kanapéról. És kicsit én is úszhatok az ő boldogságukban. Ilyen az igaz apa-lánya szerelem.