Egy év. Hogyan tovább?
Kedves Olvasó !
Eltelt 1 év. Pontosan tegnap volt egy éve, hogy elindítottam a Basic Mom Lifestyle oldalt. Egy blogot elsősorban a saját magam szórakoztatására, másodsorban pedig a hozzám hasonló cipőben járó kezdő anyukáknak, de nem csak anyukáknak, hanem apukáknak is. Vagy szimplán csak azoknak akiket érdekelnek a gondolataim egyszerű, hétköznapi témákban. Tegnap rengeteg gondolat cikázott a fejemben. Szeretnék köszönetet mondani, mindenkinek aki támogatott abban, hogy elinduljak az írás útján. Azoknak, akik végig mellettem álltak és biztattak, hogy ne adjam fel ha kudarc ért. A kritikusaimnak, akik arra ösztönöztek, hogy még jobb legyek. A családomnak és a barátaimnak, akikből sokszor ihletet merítettem. A kislányomnak, aki nap, mint nap újabb kihívások elé állít és aki legfőképpen inspirál a mindennapokban. Hiszen ez a blog róla is szól. Tudom, elcsépelt a mondat, de valahol értelmet adott az életemnek és egy célt, hogy tudjam milyen irányban akarok tovább haladni.
Volt egy elképzelésem magamról, amikor még meg sem született a lányom, hogy milyen anya szeretnék majd lenni. Nos, ahhoz képest merőben nem az az ember lettem/vagyok. Szóval ezen még dolgozunk...
Egy gyerek formál és alakít rajtunk. Megváltoztat nézőpontokat, érdekeket, szükségleteket. Azt is szokták mondani "kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond". Egy gyerek soha sem gond! A gyerek feladat, kötelesség, kihívás, aggodalom, fáradtság, de nem gond. A gond a betegség, a társtalanság, a munkanélküliség, és az, ha nincs hol lakni, nincs mit enni, ha lőnek az utcán, és menekülni kell. De maga a gyerek, ez a belőlünk sarjadt, ránk bízott, ártatlan és magatehetetlen emberi lény fogalmilag sem lehet gond. A gyerek áldás. Ezt kell minden pillanatban szem előtt tartani. És sokszor bizony nekem n(s)em sikerül. Mert fáradt vagyok, lestrapált, leharcolt, nyúzott és csapzott. Kapkodok és zsonglőrködök az idővel reggel 7.30-tól este 22.00-ig. Próbálom egyensúlyban tartani az otthon "ülő" anyát, az odaadó párt és háziasszonyt, a mindig nyitott fülekkel hallgató önzetlen barátot és végezetül engem. Önmagamat. Mert amire ez az év megtanított, az az, hogy ha nem vagyok jóban saját magammal, nem várhatom el másoktól, hogy elfogadjanak, szeressenek. Nem tudok kiegyensúlyozott lenni, ha nem vagyok tisztában a határaimmal. Nem kell megfelelnem senkinek, csakis magamnak és a kislányomnak. A lényeg, hogy neki elég jó legyek.
Bizony az idő múlásával sokasodnak a megoldásra váró szituációk. Gyakoribbá válnak a hisztik, a veszekedések. Mert a gyerek egyrészt roppant kitartó, ha valamit akar, másrészt nagyon fifikás, tudja, hogy kell a szülőnél valamit elérni. Húsz esetből ötször az ember nem az észérvekre és Vekerdyre hallgat, hanem türelmetlen lesz, és kiabál. Mindenkinél így van. Nálunk sincs másként. Sajnos sokszor előfordul, hogy türelmetlen reakciót vált ki belőlem, az hogy még nem tudja, hogyan fejezze ki magát. Hiszen még csak ezt az egyfajta reakciót ismerte. Egészen pici kora óta tudja, hogy ha sír vagy kiabál azzal azt jelzi számomra, hogy valami nincs rendben, Másfél évesen viszont ezzel a viselkedéssel könnyen kiborít. Ami naponta úgy 100-150 alkalommal fordul elő. Miközben egyre nehezebb lekötni a figyelmét. Folyamatos interakciót követel tőlem. Egyszerűen nem tudom őt követni néha. Az aktivitása miatt a napi teendőim mind háttérbe szorulnak. Néha már képtelen vagyok utolérni magam. De tudom, hogy ki kell használnom ezeket a pillanatokat, hiszen lassan (de annál biztosabban) közeleg az az idő, amikor rám már nem lesz szüksége, és elindul az önállóság felé vezető rögös úton. Szeptembertől elkezdődik a bölcsődébe szoktatás is. Lelkileg már készülök az elengedés folyamatára.
Ezért, a még hátralévő időnkben igyekszem minden pillanatot teljes szívvel megélni, elraktározni és memorizálni ezeket a meghitt pillanatokat (még a kevésbé meghitt hisztis-ordítósokat is), hiszen egyetlen pillanat alatt elrepül majd ez a gondterhes, bizonytalan időszak is. És kezdődik majd egy új korszak, ismeretlen problémákkal, lehetetlennek tűnő feladatokkal, amiket nekünk egy csapatként kell megoldani. Sok türelemmel, gondoskodással, odaadással és mérhetetlen szeretettel.
@famouflora