Tabu : Szülés utáni depresszió
Kedves Olvasó!
Sokan lehet azt gondolják, hogy ez egy kitalált jelenség, pedig nem. Nem mindig egyértelműek a tünetek, Néhányan az anyasággal járó fáradtságnak, vagy a hormonális változásnak tudják be ezt a fajta viselkedést. Még mielőtt belekezdenék, jöjjön egy kis tudományos leírás, hogy mit is jelent valójában a szülés utáni depresszió.
A különböző hangulati zavarok, illetve a depresszió előfordulási aránya a terhes nők körében 10-15% körül mozog, míg a gyermeküket éppen megszült nők mintegy 10%-a szenved a szülés utáni (postpartum) depresszióban. A szülés utáni depresszió egy olyan betegség, amelyet a pszichológia tanácsadói, terápiás és stresszcsökkentő eszközeivel az esetek nagy részében hatékonyan lehet kezelni.
A betegség hátterében hormonális, szociális és pszichológiai tényezőket feltételeznek. Kutatások bizonyítják, hogy a terhesség alatt a szervezet tízszer több női hormont termel, mint normális körülmények között. Ez a megemelkedett hormonszint a szülést követő 3 napban visszaesik a kiindulási értékre, mely változás nagyon komoly megterhelést jelent az anya számára.
Mindezek mellett teljes egészében megváltozik a szülők élete, innentől kezdve alkalmazkodniuk kell a kis jövevényhez, és átmenetileg háttérbe szorítani saját vágyaikat. Sok esetben a gyermekvállalás igen komoly anyagi megterhelést ró a családra, mely szintén nehezen feldolgozható szituáció. Mindezen változások összessége, illetve az ismeretlen helyzetből adódó bizonytalanság válthatja ki a panaszokat.
Először is leszögezném, hogy erről beszélni legalább annyira tabunak számít még napjainkban is, mint a nyilvános szoptatás. Divat azt mutatni kifelé minden szociális felületen, hogy mennyire szuperül vagy, majd kicsattansz a boldogságtól, a te babád a legangyalibb tündérbogár a földön. Még a pukija is rózsa illatú. És már 3 hetesen végig alussza az éjszakát. Elhiszem, hogy ez részben igaz, mert én is így éreztem az első hetekben. Amellett, hogy tudtam, és minden kedves ismerősöm figyelmeztetett, hogy nem lesz mindig sétagalopp. Aztán az újdonság varázsa szertefoszlik és belecsöppensz hirtelen a monoton hétköznapokba.
Lassan 4 hónapja, hogy háromra bővült kis családunk létszáma. Így mondhatom azt nyugodtan, hogy volt időnk összeszokni. Mindenki azt ismételgette, hogy egy babának fontos a rendszer amihez szoktatjuk és ha ez megvan, könnyebben tud majd alkalmazkodni. Vagy mi (szülők) a rendszerhez. Ki is alakult szépen egy napirend. Na most azt megint hozzá kell tennem, hogy az újszülöttek többsége az első 2-3 hétben nem csinál semmi érdekeset. Eszik, büfizik, alszik 3-4 órát, tele rakja a pelust, majd átpelenkázod, megint eszik, büfizik, alszik. Gyönyörködsz az ágya felett és el sem hiszed mennyire szerencsés vagy. Ez így megy (ha szerencséd van) az első hetekben. Aztán, ahogy telik az idő már szinte minden rokon és barát tiszteletét tette nálatok, következnek a szürke hétköznapok. Először nem tűnt fel semmi változás. Csak nagyon gyorsan mentek a napok egymás után. Majd azt vettem észre, hogy eltelt még egy hónap. Bepánikoltam attól, hogy milyen gyorsan repül az idő. Azt kezdtem el érezni, hogy minden napom ugyan abból áll. Semmi változatosság nincs benne. Számítottam rá, hogy az élet, amit előtte éltem átalakul, és a céltalan lófrálás a városban, órákig tartó vásárolgatás , random mozi, vacsora és kávézóba járás a barátokkal megszűnik. De arra nem, hogy a napom semmi másról nem fog szólni, mint a gyermekem körülöli teendőkről, a háztartás egyben tartásáról, arról, hogy kitaláljam mit főzzek aznap ebédre/vacsorára, valamint, hogy mindezt hogyan fogom kivitelezni. Egy 3 hónapos kisbabával pedig bármit tervezni olyan, mint egy ventilátorba fingani. Zavart, hogy magamra szinte semmi időm nem jutott. Nem tudtam, leülni egy jó kávét meginni, nyugodtan lezuhanyozni, vagy reggel az épp aktuális híreket átböngészni. Most lehet azt gondolni, hogy milyen önző vagyok, és az anyaság ezzel jár, de mégis van aki tudja milyen érzés ez. Hirtelen annyi felelősség zúdult rám, annyi munka és feladat került a listámra, hogy úgy éreztem megszakadok. És persze ott a nyomás is, hogy megmutassam mindenkinek, de főleg magamnak, hogy én még egy gyerek mellett is képes vagyok MINDENT "egyedül" megcsinálni. Sajnos nem volt túl sok segítségem, mivel minden rokonom Magyarországon él. Nem jött át senki, hogy főzzön helyettem és elmosogasson. A vasaló sem kapcsolt be magától. És bizony félre kellett tennem a hihetetlen pedanciám. Ezt baromi nehéz volt megvalósítani. Végső soron Zoli a párom, rengeteget segített és segít a mai napig. Remek apa és társ. De a bennem lévő szorongással nem tud helyettem megküzdeni. Éjjelente felkelni sem tud helyettem megszoptatni a gyereket (pedig ha tudná azt is megtenné, hogy kicsit kipihenhessem magam). És most, hogy egy hosszabb betegség után újra munkába állt, nem tud annyit itthon lenni. Ez valahol így van a rendjén... apa dolgozik, anya otthon van a gyerek(ek)kel.
Próbálok minél több változatosságot csempészni a napjainkba, és most hogy itt a tavasz, talán több szabadidős programot lehet szervezni. Valamint idén nyáron beköltözünk a mi kis családi házunkba. Szóval teendő így is akad bőven. Azt is csak remélni tudom, hogy több anyuka meri majd a jövőben felvállalni a várandóssággal, szüléssel és a gyermekneveléssel kapcsolatos negatívumokat. Nézőpontom szerint, nem létezik rossz anya. Mégis sokszor érezzük úgy, hogy valamit rosszul csinálunk. Magamnak is azt szoktam mondani, vihar után mindig kisüt a nap, így kétségem sincs afelől, hogy ezen is túljutok. Köszönöm azoknak akik mellettem állnak. Remélem én is tudok majd másokon segíteni.
Ne feledjétek anyukák : nem vagytok egyedül !
@famousflora